A bizottsági közlemény szerint a globalizáció rendkívüli módon kedvez az uniónak, azonban számos kihívást is támaszt. Az EU-n belül a globális kereskedelem fellendíti a gazdasági növekedést, és minden egymilliárd eurónyi további export 14 ezer munkahely teremtését támogatja.
Az előnyök azonban nem automatikusak, és nem egyenlően oszlanak meg a tagállamok és a polgárok körében. Mivel egyes szomszédos, unión kívüli országban nincsenek az európaihoz hasonló foglalkoztatási, környezetvédelemi vagy a biztonsági normák, az európai vállalkozások kizárólag az ár alapján kevésbé képesek versenyezni külföldi partnereikkel. Ez üzembezárásokat és a munkahelyek elvesztését idézi elő vagy leszorító hatást gyakorol a munkavállalói bérekre és a munkafeltételekre.
Kapcsolódó
A szöveg szerint az EU-nak arra kell törekednie, hogy megfelelően ossza el a globalizáció előnyeit a tagállamokkal, a régiókkal, valamint a nemzetközi partnerekkel és más érdekeltekkel együttműködve.
A külső fellépéseket illetően a dokumentum elsősorban a közös szabályokon és közös menetrenden alapuló, fenntartható globális rend kialakításának szükségességét hangsúlyozza. Az EU ösztönözhetné például az egyenlő versenyfeltételek létrehozására irányuló új szabályok kialakítását az olyan káros és tisztességtelen magatartások, mint az adókijátszás, a kormányzati támogatások vagy a szociális dömping elleni fellépés révén.
A belső fellépéseket illetően a dokumentum olyan eszközöket javasol, amelyek szilárd szociális politikák, valamint az egész életen át tartó oktatási és képzési támogatás biztosítása révén védik a polgárokat és erősítik szerepvállalásukat. A negatív hatások enyhítéséhez ugyanakkor hozzájárulhatnak az uniós strukturális alapok, amelyek támogatást biztosítanak a kiszolgáltatott helyzetben lévő régiók számára, vagy az elbocsátott munkavállalóknak segítenek újra munkába állni.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését