A negatív kamat, amelyet más jegybankok mellett az Európai Központi Bank (ECB) és a Bank of Japan (BoJ) is alkalmaz, "nettó pozitívak", azaz több a pozitív, mint a negatív hatásuk a világgazdaság szempontjából - idézte Christine Lagarde-ot, az IMF igazgatóját a Wall Street Journal.
A világ közgazdászainak jelentős része szerint életveszélyes politika a nulla alatti kamatok alkalmazása, mert felborítja a bankok üzleti modelljét. A pénzintézetek nem tehetik meg, hogy betéteseiknek negatív kamatot ígérjenek, ezért ha saját megtakarításaik viszik a pénzüket, miközben ügyfeleiknek némi pluszt kell fizetniük, akkor súlyos lyukak keletkezhetnek a költségvetésükön.
Mással van baj
Lagarde ezzel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy figyelni kell az unortodox jegybanki monetáris intézkedések negatív mellékhatásaira. Az IMF-et elsősorban az aggasztja, hogy a világgazdaság az elmúlt hat hónapban veszített növekedésének lendületéből.
A fékeződést erősítette a kínai gazdaság viszonylag gyenge bővülése, a nyersanyag- és az energiahordozó-árak tartósan alacsony szintje és a fenyegetés, hogy egyes jegybankok emelni fogják a hitelköltségeket..
Lagarde úgy látja, hogy az ECB friss ösztönző lépései - a kamat mérséklése mellett a kötvényvásárlások kibővítése -, továbbá a Fed látható elhatározása, hogy késlelteti a kamatemelést, kedvezően hatottak a gazdaság szereplőinek hangulatára.
Szép volt, Mario!
Az IMF első embere szó szerint megdicsérte Mario Draghit, az ECB elnökét és az európai jegybank többi döntéshozóját azért az erőfeszítésükért, amellyel igyekeznek hátszelet adni az eurózóna fellendülésének.
Ugyanakkor nem maradt adós azzal, hogy elismételje az IMF régi figyelmeztetését: csupán monetáris eszközökkel nem lehet elérni a tartós növekedést, a kormányoknak is meg kell tenniük a magukét. Ezúttal konkrét javaslatokkal is élt.
Ezt, azt, meg amazt
Ezek szerint az USA-nak erősítenie kellene a bérből érők támogatását - s ezzel közvetve a fogyasztást. Például ki kellene terjeszteni a fizetésekhez kapcsolódó adóhiteleket, emelni kellene a szövetségei minimálbért és bővíteni kellene a családtámogatásokat.
Az eurózónában a munkavállalók célzott képzésével lehetne javítani a foglalkoztatást, főként a fiatalokét. Emellett mindenütt növelni kellene az infrastruktúrába és az innovációba fektetett összegeket.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin