A közlemény szerint az EU külügyminisztereinek találkozóján napirendre kerül az ukrán konfliktus biztonságpolitikai vonatkozása, az ebolajárvány, az Irakban és Szíriában fennálló válsághelyzet, a gázai és a líbiai konfliktusok, valamint az ISIL (Iraki és Levantei Iszlám Állam).
A Külügyek Tanácsa ülését megelőzően a négy közép-európai állam külügyminiszteri szintű V4 koordinációs találkozót tart a soros szlovák elnökség javaslatára, amelynek célja, hogy közös álláspontot képviseljenek az uniós külügyminiszterek találkozóján. Az egyeztetés során két újonnan beiktatott külügyminiszter is bemutatkozik a V4-ek közül.
Szijjártó Péter a hivatalos találkozók előtt Titus Corlatean román külügyminiszterrel is megbeszélést folytat - írta a minisztérium. Hozzátették: "a kétoldalú találkozó súlya abban is áll, hogy a két ország között felmerült számos vitás kérdés rendezése a Romániában élő jelentős magyar kisebbség érdekében elengedhetetlen". Románia a harmadik legnagyobb exportpiacot jelenti Magyarország számára, így a megállapodás mindkét fél szempontjából kiemelt jelentőséggel bír - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják