Márciusban 47,7 pontra, három havi mélypontra csökkent az euróövezeti feldolgozóipari beszerzési menedzseri index a februári 49,0 pontról. Elemzők a Markit előzetes, majd végleges adatának megfelelő 47,7 pontot jeleztek előre az index márciusi értékére.
Az új megrendelések mutatója a februári mértéknél nagyobbat estek, ami a kibocsátás további mérséklődéséhez és újabb munkahelyvesztéshez vezetett.
A Marki értékelése szerint további jelek mutatnak arra, hogy a feldolgozóiparban az eddig a periférián tapasztalt rossz hangulat a magországokra is átterjedt. Ennek kapcsán a megjegyzik, hogy a német PMI 2012-ben első alkalommal a semleges 50 pontos szint alá esett, míg a francia feldolgozóipari mutató 2009 júniusa óta a legnagyobb esést mutatta.
A beszerzési menedzser index 50 pont alatti értéke az ágazat gazdasági teljesítményének zsugorodását, 50 pont feletti értéke pedig gyarapodását tükrözi.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában