Pamfilova a választást érvényesnek minősítette. Közölte, hogy a részvételi arány 51,68 százalék volt, amely meghaladta az öt évvel ezelőttit. A hivatalos végeredmény kihirdetését péntekre ígérte.
A tisztségviselő bejelentette, hogy az Állami Dumába öt párt került be: az Egységes Oroszország, a kommunisták, a liberális demokraták, az Igazságos Oroszország - Hazafiak - Az Igazságért pártiak és egy új formáció, az Új Emberek.
Közölte, hogy hamisítás címén Szentpéterváron legkevesebb egy választókerületben büntetőeljárás indul. Úgy vélekedett, hogy az "északi főváros" hat-hét kerületében meg kellene semmisíteni a választások eredményét és értésre adta, hogy az ügyben a helyi választási bizottságok kezdeményezését várja.
Pamfilova elmondta, hogy a helyi választások eredményét is megsemmisítették három körzetben, Szverdlov megyében, illetve Szentpéterváron.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az mondta, hogy Vlagyimir Putyin pozitívan értékelte a választások eredményét, amelyek során kiderült. hogy a kormánypárt "a választók fő preferenciája", és "megerősítette vezetői pozícióját". Peszkov szerint a választás "versenyszellemű, nyílt és becsületes" volt.
Moszkvában feltűnést keltett, hogy az online szavazás eredményei csak 16 órával az urnazárást követően, már a papíron leadott voksok összeszámlálása után váltak ismertté. Ennek nyomán az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által kezdeményezett "okos választás" által támogatott egyetlen jelöltnek sem sikerült legyőznie körzetében a hatalom emberét.
A szabadságvesztését töltő Navalnij az Instagramon megjelent bejegyzésében győztesnek nyilvánította az "okos szavazás" által támogatott moszkvai és szentpétervári jelölteket, és az online szavazatok meghamisításával vádolta meg a hatóságokat. Navalnij szerint amíg a fővárosban 15-ből 12, addig az "északi fővárosban" nyolcból hét körzetben győztek az offline eredmények szerint taktikai voksolás által az Egyesült Oroszországgal szemben támogatott politikusok.
"Ezért a robot elgondolkodott, rágyújtott, és úgy döntött, hogy vár a publikációval (az eredményekével), amíg az egységes oroszok kacsói nem változtatják meg pont az ellenkezőjére az eredményt" - szólt Navalnij Instagram-bejegyzése, amely emlékeztetett rá, hogy a "robot" a 2019-es választások idején azonnal kiadta az eredményt.
Gennagyij Zjuganov, a parlamenti választáson második helyen végzett Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke vizsgálatot követelt a moszkvai elektronikus távszavazás eredményének ügyében, amelynek elismerését elutasította. A kommunisták azt állítják, hogy jelöltjeik "egész csapata" biztos nyerésre állt a fővárosban, de végül egyetlen körzetben tudott győzni a kormánypárttal szemben.
A Navalnij-féle "okos szavazás" kedvezményezettjei egyébként túlnyomórészt éppen a kommunisták.
Eduard Liszenko, a főváros IT-főnöke a Novaja Gazeta című független lap beszámolója szerint azzal magyarázta az online szavazatok késlekedését, hogy legkevesebb négyszer át kellett számolni őket. Ennek szükségességét a rendszernek azzal a funkciójával magyarázta, amely lehetővé teszi, hogy a szavazók egy napon belül módosíthassák a leadott voksukat. Ennek egyik célja az, hogy meg lehessen változtatni a kikényszerített szavazatokat.
Moszkvában egyébként mintegy kétmillióan szavaztak online.
A Dozsgy ellenzéki online televíziónak a választásokról készített összegzése szerint az Egységes Oroszország meg tudta őrizni alkotmányozó többségét a 450 tagú parlament alsóházában, vagyis 301-nél több mandátumot szerzett. A szavazatok 99 százalékának összesítése után a hivatalos adatok szerint a kormánypárt listán több mint 120, egyéniben pedig 198 mandátumot szerzett, vagyis minimum 318 szavazata lehet majd.
Az előző ciklusban az Egységes Oroszországnak 343 képviselője volt, mert a szavazatok 54,2 százalékát kapta a mostani 49,84-gyel szemben. A liberális demokratákra leadott voksok aránya csaknem a felére, 13,14-ről 7,49 százalékra csökkent 2016 óta, a kommunistákra, a választások fő nyerteseire viszont 13,34 helyett 19,2 szavazott. A két másik párttal összeolvadt Igazságos Oroszország 6,2-ről 7,42 százalékra tudott erősíteni. A parlamentben debütáló Új Emberek 5,3 százalékot kapott.
Elemzők szerint a választás egyik fő meglepetése, hogy a kommunisták jól szerepeltek a Távol-Keleten, a liberális demokraták hagyományos hátországában, maguk mögé utasítva a kormánypárti jelölteket is. Zsirinovszkij pártjának népszerűségcsökkenése ugyanakkor nem gátolta meg, hogy a Habarovszki területen megerősítsék tisztében a liberális demokrata Mihail Gyegtyarjov kormányzót, akit tavaly a gyilkosságra való felbujtással megvádolt Szergej Furgal helyére nevezett ki Vlagyimir Putyin elnök.
További nyolc régióban volt még most közvetlen vezetőválasztás, valamennyiben az Egységes Oroszország jelöltje győzött. A Csecsenföldet kormányzó Ramzan Kadirov a voksok 99,7 százalékát kapta meg.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság