Idén a német GDP 1,9 százalékkal növekedhet, gyorsabban a kutatók 2017 tavaszi felmérésében jelzett 1,5 százaléknál. Az intézetek 2018-ra 2,0 százalékos GDP-növekedést jeleznek előre, szemben a tavasszal várt 1,8 százalékkal. A 2019-es évre 1,8 százalékos növekedésre számítanak - írta az MTI.
A német gazdaság robusztus növekedését a fogyasztás mellett a külkereskedelem és a befektetések támogatták. Az első fél év után kissé lassul a növekedési ütem az év második felében, a gazdasági teljesítmény növekedése idén és jövőre is meghaladja a termelési kapacitások növekedését, aminek eredményeként emelkedik a kapacitási kihasználtság. A következő német kormány rekordnagyságú költségvetési többletre számíthat a következő két évben, és ezt a fiskális mozgásteret a jövedelemadók és a társadalombiztosítási járulékok csökkentésére fordíthatja - állapították meg az intézetek, amelyek egyúttal a társadalom gyors elöregedésére való tekintettel az állami nyugdíjrendszer reformját sürgették.
Stefan Kooths, a kieli Világgazdasági Kutatóintézet (IfW) előrejelzéseket készítő központjának vezetője a tanulmány megállapításait kommentálva rámutatott, hogy az év első felében jelentősen, 2,5 százalékra gyorsult éves növekedést az export hajtotta, de a belső kereslet is a fő hajtóerők között maradt. Az állami és a magánberuházások egyaránt jelentősen nőttek. Az építőipari tevékenységet az alacsony hitelkamatok és a lakóházak iránti növekvő kereslet egyaránt fokozta.
Mivel a gazdaság már egy ideje a robusztus növekedés útján halad, a feszültség első jelei mutatkozni kezdtek egy sor szegmensben - figyelmeztetett Kooths, megemlítve, hogy jelentősen emelkedett a be nem töltött állások száma, egyre hosszabb ideig tart a megfelelően szakképzett munkaerő megtalálása. Például az építőiparban egyre több vállalkozás panaszkodik arra, hogy a munkaerőhiány fogja vissza teljesítményüket. A termelői árak érzékelhetően, a fogyasztói árak viszont csak mérsékelten nőttek.
Németországban az aktív dolgozók száma a 2016-os 43 millió 638 ezerről idén 44 millió 258 ezerre emelkedik, jövőre pedig további 483 ezerrel növekszik az előrejelzések szerint. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,1 százalékról idén 5,7, jövőre 5,5, 2019-ben pedig 5,2 százalékra mérséklődhet. A fogyasztói árindex a tavalyi 0,5 százalékról 1,7 százalékra kúszhat fel idén, jövőre szintén 1,7 százalékot, 2019-re pedig már 1,8 százalékot várnak a gazdaságkutatók.
A szövetségi költségvetés a tavalyi 25,7 milliárd euró után idén 28,3 milliárd, jövőre 37,3 milliárd, 2019-ben pedig 43,7 milliárd eurós többlettel zárhat. A folyó fizetési mérleg többlete idén 254,5 milliárd, jövőre pedig 267,4 milliárd euró lehet, ami a GDP 7,8, illetve 7,9 százalékát teszi majd ki.
Vezető német gazdasági kutatóintézetek évente két alkalommal, tavasszal és ősszel készítenek gazdasági növekedési előrejelzést a szövetségi gazdasági és energiaügyi minisztérium megbízásából. A mostani prognózis elkészítésében a Német Gazdaságkutató Intézet (DIW Berlin), a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete, az IfW, a Hallei Gazdaságkutató Központ (IWH) és az esseni RWI gazdasági kutatóintézet vett részt, osztrák és svájci partnerintézetekkel együttműködésben.
Címlapkép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Hatékonyság, biztonság és mesterséges intelligencia egy üzleti laptopban (x)

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék
