A lengyel közgazdászok többsége azt feltételezi, hogy a munkanélküliség esni fog 2021-ben, annak köszönhetően, hogy a gazdaság kijön a járvány okozta mélypontról. Mást gondol azonban Monika Kurtek, a Postabank vezető elemzője - derül ki a Business Insider Polska cikkéből. Szerinte a munkanélküliség jövőre 7,5 százalékra nő a 2020 végi 7 százalékról.
A szakértő elismeri, hogy nem teljesültek a legrosszabb forgatókönyvek, így a munkanélküliségi ráta a hivatalos adat szerint negyedik hónapja beragadt 6,1 százalékon. Eközben azonban sokan kiestek a regisztrált munkanélküliek közül - őket nem látja a statisztika. Ha láthatóvá válnak, akkor az év végéig a munkanélküliség 7 százalékosra nőhet.
Véleménye szerint hiába nő a lengyel GDP 2021-ben, emelkedik majd a munkanélküliség is. A gazdaság bővülése ugyanis csalóka: az idei első félévi hanyatláshoz képest jelentkezik majd a növekedés, azaz az alacsony bázishoz képest, ami azt jelenti, hogy a gazdaság csak régi szintje, s ezzel régi foglalkoztatási szintje után kullog majd.
Eközben a kormány válságintézkedései miatt sokan azért tarthatták meg állásukat, mert az állam fizette ennek költségeit, ám a segélyprogramok kifutásával ennek vége lesz, és ki fog derülni, hogy sok munkahely esetén ez csak elodázta megszűnésüket. Másrészt a jövő év tavaszán szerinte jön a járvány harmadik hulláma, ami újabb csapást mér a gazdaságra, ugyanis már most sok a de facto fizetésképtelen vállalat, amelyeket egy újabb pénzügyi csapás a csődbe taszíthat.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt