Októberben várhatóan csökkentik az előrejelzést, miután az első fél évben lassult a román gazdasági növekedés a korábbi várakozásokhoz képest. A hosszú távra vonatkozó becslés, amely évente 3-3,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol, változatlan marad - mondta Alejandro Hajdenberg, az IMF Romániáért felelős képviselője egy bukaresti konferencián.
Szavai szerint aggodalomra ad okot, hogy Bukarest az idén túllépheti a GDP-arányos 3 százalékos államháztartási hiányt, a deficit elérheti a 3,6 százalékot.
Kapcsolódó
Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter csütörtökön kijelentette: a román kormány becslései megalapozottak, és meggyőződése, hogy az év végén beigazolódik a román kormány által remélt 5,5 százalékos gazdasági növekedés.
A kabinet már tavaly óta 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel készítette el az idei költségvetést, a héten végrehajtott költségvetés-kiigazításkor is változatlan maradt a becslés - írta az MTI.
Az IMF a tavaszi jelentésében emelte 4,4 százalékról 5,1 százalékra a román gazdaság idei várható növekedését, a mostani csökkentés lényegében az eredeti prognózishoz való visszatérést jelentené.
Az Európai Bizottság is 4,5 százalékos gazdasági növekedésre számít. Az első fél évben a román GDP 4 százalékkal bővült év/év alapon.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot