"A mindenki számára elfogadható megállapodás azonban nagyon erős kompromisszumot kíván mindenkitől" - fogalmazott az MTI szerint.
Jozef Sikela, az Európai Unió Tanácsa elnökségét betöltő Csehország ipari minisztere azt mondta, az uniós országok között a magas energiaárak kezelésével kapcsolatos hónapok óta tartó vita lezárásához egy kompromisszumos javaslatot bocsátanának szavazásra, és nem követelnének meg egyhangúságot az elfogadáshoz.
Célom, hogy a mai nap végére megállapodás szülessen egy olyan mechanizmusról, mely megakadályozza az európai gázárak hirtelen emelkedését
A cseh elnökség a 188 eurós megawattóránkénti gázárral megvalósítható, új javaslatot tett le az asztalra, amely kezeli a tagországok gázárplafonnal kapcsolatos aggodalmait. A gázszerződésekre vonatkozó dokumentum olyan biztosítékokkal is szolgál, mint az a lehetőség, hogy az EU azonnal felfüggeszthesse a felső árhatárt, ha nem kívánt következményei vannak - mondta.
A javaslat szerint az intézkedés csak akkor lépne életbe, ha az első hónapban kötött szerződés esetében három napon keresztül az árak meghaladják a megawattóránkénti 188 eurót.
Robert Habeck német gazdasági miniszter közölte, országának nincsen kifogása az alacsony gázpiaci árak ellen. Azonban, ahogy "a korábbi piaci beavatkozásokból tudjuk, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy a jót akarva végül rosszat érjünk el".
Kérdésre válaszolva, miszerint cseh kollégája megjegyezte: Németország ellenállása esetén minősített többségű szavazással fogadnák el a javaslatot, Habeck azt válaszolta, "ez természetesen nemkívánatos következménnyel járna. Országának "kérdései és aggodalmai megalapozottak" a gázrásapkával kapcsolatban. A német miniszter ugyanakkor azt mondta: "ha a megállapodás létrejön, akkor együtt kell élnünk vele".
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt