Csak vasárnap több mint hétezren tüntettek Fehéroroszország különböző városokban azért, hogy vonják vissza a botrányos munkanélküli-adót, amelyet a hosszú ideig állás nélkül lévőknek kell fizetniük - adta hírül a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív lap. A legnagyobb tüntetések az Oroszországgal határos Vityebszkben voltak, ahol több mint kétezren vonultak az utcára.
Az tiltakozásokat nem az ellenzék szervezi, hanem a vkontakte.ru közösség portál. A város központjában demonstrálók elsősorban a "potyázási adónak" nevezett munkanélküli adó visszavonását követelték, de nem hiányoztak a politikai jelszavak sem, köztük az Alekszandr Lukasenko államfő - egyesek szerint Európa utolsó diktátora - távozását követelők.
Kapcsolódó
Minszkben több tízezren tüntettek a hét végén, ám ezeknek a megmozdulásoknak az élén már a volt politikai fogoly és egykori elnökjelölt, Nyikolaj Sztatkevics állt. Jelen volt az ismert költő és a 2010-es elnökválasztás jelöltje, Vlagyimir Nyekljajev is.
Minszkben a tüntetők "ultimátumot" adtak a hatalomnak: vagy visszavonják a botrányos adót, vagy március 25-én, az ellenzék által minden évben megünnepelt akarat alapján (1918-ban ezen a napon kiáltották ki a Fehérorosz Népköztársaság függetlenségét) a tüntetők Lukasenko lemondását fogják követelni.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését