A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken azt közölte, hogy decemberben 2,3 százalékkal nőttek éves összevetésben a termelői árak a novemberi 2,5 százalék után. A Destatis számításai szerint tavaly átlagosan 2,6 százalék volt termelőiár-infláció az egy évvel korábbi 1,7 százalék termelői árcsökkenés után, 2012 óta először jegyeztek fel emelkedést.
Elemzők is 2,3 százalékos decemberi termelőiár-inflációval számoltak.
A decemberi termelőiár-emelkedés tavaly július óta a legalacsonyabb - írta az MTI.
Az előző havihoz képest 0,2 százalékkal emelkedtek a termelői árak decemberben a novemberi 0,1 százalék után. Elemzők 0,2 százalékos havi áremelkedést vártak.
Fotó forrása: Pixabay.com.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta