A párt a legutóbbi, 2014-es választáson is elsöprő győzelmet aratott. A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) mintavételi eljárással történő szavazatszámlálásának eredményeiből az is kitűnik, hogy a második helyet 14,4 százalékkal az SNS eddigi baloldali koalíciós partnere, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) szerezte meg.
Nem okozott meglepetést, ugyanakkor a belgrádi parlament eddigi Európa-párti összetételében zavart okozhat, hogy két oroszbarát párt is valószínűleg átlépheti az öt százalékos parlamenti küszöböt. A Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt az előzetes eredmények szerint a voksok 7 százalékát szerezte meg, a Szerbiai Demokrata Párt és a Dveri mozgalom koalíciója pedig jelenleg 4,1 százalékon áll.
A vajdasági tartományi parlamenti választásokon a B92 belgrádi televízió előzetes eredményei szerint a Vajdasági Magyar Szövetség az eddig feldolgozott voksok 31 százalékát szerezte meg. A Szerb Haladó Párt, valamint az eddig ott kormányzó, országosan viszont ellenzékben lévő Demokrata Párt (DS) pedig fej-fej mellett halad: a DS 15,4, az SNS pedig 15 százalékot szerzett. Szerbia északi tartományában az előzetes eredmények szerint 8,8 százalékot szerzett a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének és a Horvátok Demokratikus közösségének a koalíciója.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót