A National Grid, nemzeti áramszolgáltató ma este több mint egymillió háztartásnak kínál kedvezményeket a számlákból, ha csúcsidőben hajlandóak csökkenteni az energiafogyasztásukat – írja a The Independent. Azt remélik, hogy a britek 17 és 18 óra között valóban hajlandóak lesznek eleget tenni a kérésnek.
Az intézkedés célja egyértelműen az esetleges áramkimaradások megakadályozása, és hogy a csúcsidőszakokban energiatakarékosságra szoktassa a briteket. A hidegebb időjárás miatt ugyanis megnőtt a kereslet.
A fogyasztók alkalmanként akár 20 fontra (9 ezer forintra) is jogosultak lehetnek, ha kikapcsolják a sütőket, mosógépeket és játékkonzolokat – és elhalasztják az elektromos autók feltöltését.
Országszerte huszonhat szolgáltató csatlakozott a programhoz, köztük a British Gas, az EoN, az Octopus Energy és az EDF, és több százezer háztartás jelentkezett a részvételre.
A National Grid ESO korábban arról tájékoztatott, hogy a szokásosnál szűkebbek lesznek a „villamosenergia-ellátási tartalékok”.
A nemzeti áramszolgáltató ezért felkészítette a szénerőműveket a hideghullám folytatódásával megnövekedett energiaigényre.
Közölték, hogy „utasították a széntüzelésű erőműveket, hogy szükség esetén álljanak rendelkezésre az áramellátás növelésére”. Úgy tudni, hogy az észak-yorkshire-i Drax erőművet és a nottinghamshire-i West Burton erőművet utasították a felmelegítés megkezdésére.
Három, készenléti állapotban lévő szénerőművet még az idén nyugdíjazni akarták. Élettartamukat azonban meghosszabbították az idei télre, hogy az ukrajnai háború okozta válság idején megerősítsék Nagy-Britannia energiabiztonságát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?