A változásra az Európai Unió kedden megjelent hivatalos közlönyében utaltak először - írta az MTI alapján az Index.
Az illetékes vatikáni hivatal szerint a katolikus egyházfő személyesen hozta meg a döntést, amelynek következtében az euró 2002-es vatikáni bevezetése óta először nem szerepel a kormányzó pápa portréja az Európai Unió közös valutáján. Maga Ferenc pápa is három különféle verzióban látható a korábbi kibocsátású, 1 centestől a 2 eurósig terjedő vatikáni érméken.
Bár a Vatikán nem tagja az EU-nak, jogosult pénzverésre. Egy 2010-es megállapodás alapján 2,3 millió euró összértékben van joga fémpénzt kibocsátani, továbbá van egy kisebb, változó összegű kerete is.
A vatikáni euróérmék igen keresettek a gyűjtők körében, és az egyházi állam köteles az általa veretett érmék legalább 51 százalékát nyilvános forgalomba hozni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak