Összesen 9 halálos kimenetelű repülőgép-szerencsétlenség történt 2017-ben, a halálos áldozatok száma pedig 67 volt a Repülésbiztonsági Hálózat (Aviaton Safety Network) adatai szerint - olvasható a portál cikkében. Ilyen kevés áldozatot még soha nem követelt a repülés.
A jelentés emlékeztetett arra, hogy 2016-ban polgári repülőgépek 16 balesetet szenvedtek, 303 halálos áldozattal fedélzeteiken.
A polgári légi közlekedés biztonsága 1997, azaz a biztonsági intézkedések szigorítása óta folyamatosan javul.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot