Folytatják a fekete párduc keresését Szerbiában Nyugat-Bácskában, azt követően, hogy pénteken állítólag a Junaković fürdő területén látták az állatot - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó. Befogását követően a tervek szerint elaltatják, majd a Palicsi Állatkertben helyezik el.
A tartományi környezetvédelmi felügyelőség elnöke, Nemanja Ivanović a nova.rs-nek azt mondta, hogy a Palicsi Állatkertnek a legmodernebb hatóanyagú és legmodernebb eszköze van az elaltatásra, amit legfeljebb harminc méter távolságból lehet megtenni.
Drónnal, és hőkamerával keresték az állatot, és mindaddig folytatják, míg meg nem találják. Hozzátette, a fürdő közeli erdőt teljes egészében átvizsgálták, de semmi arra utaló jelet nem találtak, hogy az állat ott járt volna, vagy ott lenne.
Nincsenek ellenségei
A szakemberek szerint ebben a környezetben a párducnak nincsenek természetes ellenségei. Feltehetően eddig is elzárva élhetett, nem tudni, hogyan fog viselkedni, ha megéhezik, de feltételezhető, hogy valamilyen kisebb testű vadállatra vadászik majd.
Hozzáteszik, Szerbiában nincs szakember, aki a nagy vadmacskák szakértője volna. Arra kérik a polgárokat, hogy semmiképp se menjenek az apatini erdő közelébe, ugyanis egy veszélyes állatról van szó, nem tudni, hogyan viselkedik majd. A keresésbe minden illetékes szerv bekapcsolódott, ahogyan a Palicsi Állatkert szakértői csapata is.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni