A piackutató elemzése szerint az eurózónás feldolgozóipar lassulása folytatódott novemberben amiatt, hogy kisebb ütemben emelkedett a termelés mértéke és erősen csökkent az új üzleti lehetőségek száma. A foglalkoztatottság mértéke változatlan maradt, és túl alacsony ahhoz, hogy a kétszámjegyű munkanélküliségi ráta csökkenjen.
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat aktivitásának növekedését, 50 pont alatti értéke pedig visszaesését jelzi. A vizsgált nyolc euróövezeti ország közül öt mutatott visszaesést, ami tavaly július óta a legrosszabb arány.
Az országokra lebontott külön statisztikák ismét megmutatták, hogy komoly különbségek vannak az eurózóna egyes tagállamai között. Az ír BMI 56,2 pont lett, a spanyol 54,7 pont (89 havi csúcspontra emelkedett), a holland 54, pont, a német 49,5 pont, a görög 49,1, az olasz 49,0 pont, a francia 48,4 pont, míg az osztrák 47,4 pont. A sereghajtó Ausztria, Franciaország és Olaszország egyaránt a kibocsátás, az új megrendelések és a foglalkoztatottság csökkenéséről számolt be.
Németországban 17 havi mélypontra zuhant a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index. A termelés volumene utoljára 2013 júniusában növekedett olyan alacsony szinten mint novemberben, miután az új megrendelések már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek. A gazdaság egyik motorja, az export hátramenetbe kapcsolt, mivel 2013 júliusa óta először a külföldi megrendelések is visszaestek.
Az euróövezet feldolgozóiparában novemberben változatlan maradt a foglalkoztatottság: az olasz, francia, osztrák és görög elbocsátásokat ellensúlyozta, hogy Németországban, Hollandiában, Spanyolországban és Írországban viszont új munkahelyek jöttek létre. Az árnyomás lefelé mutatott novemberben is, mivel a termelői költségek és árak is mérsékelten csökkentek az egymást követő harmadik hónapban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta