Krakkóban tilos szénnel vagy fával fűteni szeptember 1-jétől, a város vezetői úgy vélik, hogy az elmúlt években sikerült úgy modernizálni a fűtőrendszereket, hogy nem fognak fázni emiatt az emberek - derült ki a gazeta.pl cikkéből. Ezzel Krakkó az első olyan lengyel város, amely radikálisan szembe száll az ország településeit fojtogató szmoggal.
A döntés végrehajtását nem bízzák a véletlenre. Idén az év végén és a jövő elején több ezer ellenőrzést végeznek majd a hatóságok, drónokat és hőkamerát is bevetnek annak kiderítésére, hogy megsérti-e valaki a szén- és fatüzelési tilalmat. Aki vétkezik, az 20-500 zlotys bírságra számíthat, a visszaesőknél 5000 zlotyig (360 ezer forint) is felmehet a cech.
Kapcsolódó
Krakkóban hét évvel ezelőtt kezdtek el a szmoggal küzdeni: évek óta támogatják a hagyományos széntüzelésű rendszerek átalakítását gáz elégetésére. Ennek segítségével 2012 és 2019 között 25 ezer berendezést cseréltek le. Még nagyjából négyezret kell átalakítani.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró