A Baltic Pipe gázvezeték egy része a Balti-tenger fenekén húzódik. Ennek lefektetése jó hírrel örvendeztette meg a lengyeleket, nevezetesen a 275 kilométeres szakaszból 140 kilométernyit fektettek le, így túljutottak a félúton - jelentette a Rzeczpospolita. A vezetéken norvég gáz érkezik majd Lengyelországban, aminek kulcsszerepe lesz az orosz gázvásárlás leállításában.
További jó hír az építőknek, hogy a dán környezetvédelmi hatóság az előre tervezettnél sokkal hamarabb végzett azzal a környezetvédelmi ellenőrzéssel, amelyre szükség volt a gázvezeték dániai szakaszának engedélyezéséhez. Ennek elvégzése idejére visszavonták a vezetéképítési engedélyt, ám a revizorok 7-8 hónap helyett néhány héten belül végeztek, így úton van a dán környezetvédelmi engedély az építkezéshez.
A dán Energinet és a lengyel Gaz-System gázszolgáltatók 2018-ban állapodtak meg a Baltic Pipe építéséről. A tervek szerint a csőkígyó 2022 októberére készül el, és 2023-től fokozatosan bővítve végül évente 10 milliárd köbméter energiahordozót fog Norvégiából Lengyelországba szállítani. A vezeték költsége 1,7 milliárd euró, aminek felét a lengyel fél állja. A lengyel kormány szándéka szerint Lengyelország teljesen le fogja állítani az orosz gáz importját.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket