Meglepő ötlettel állt elő tegnap a román miniszterelnök, a bűnözés és a közlekedési balesetetek visszaszorítása érdekében azt javasolta az alkotmánymódosítást előkészítő bizottságnak, hogy az új alaptörvényben tegyék lehetővé a bűnözők vagyonának vagy a súlyos közlekedési szabálysértők járműveiknek elkobzását. Indokoltnak tartom, hogy például a lakott területen óránként 250 kilométeres sebességgel haladó gépkocsivezető járművét el lehessen kobozni - ezért a jogszabályért akár a bársonyszékemről is hajlandó vagyok lemondani - jelentette ki Victor Ponta kormányfő.
A kétharmados parlamenti támogatást élvező politikus elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy az alkotmányban rögzített magántulajdonhoz való jog miatt sérüljenek az ország gazdasági érdekei. A romániai infrastruktúra fejlesztése azért kerül sokba a költségvetésnek mert az utak, illetve autópályák cikk-cakkban épülnek, hogy elkerüljék a magántulajdonban lévő földeket, területeket.
Az alaptörvényben lehetővé kell tenni azt is, hogy a bűncselekmény gyanúja miatt lefoglalt ingóságokat, járműveket még a bírósági végzés előtt értékesíteni lehessen. Jelenleg a belügyminisztérium garázsában százával állnak az 5-7 éve lefoglalt lopott járművek, amelyek értéke a pereskedés ideje alatt gyakorlatilag a nullára csökken.
Az unió több országában ez a folyamat úgy zajlik, hogy a lefoglalt gépkocsikat eladják, a tulajdonosát pedig a bírósági felmentés estén kártalanítják. Az alaptörvényben rögzített alapjogokat ezért úgy kell felfrissíteni, hogy azokat indokolt esetekben rugalmasabban lehessen alkalmazni - fogalmazott Ponta, aki szerint az intézkedés már a jövő évtől bevezethető.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt