Meghalt egy ember, aki elektromos cigarettát szívott, és a közelmúltban szállították kórházba súlyos légzőszervi betegséggel - írták pénteken kiadott közleményükben. A betegről semmilyen más információt nem tettek közzé.
Melaney Arnold, az illinois-i közegészségügyi hivatal szóvivője elmondta, hogy ez az első haláleset az államban, amely kapcsolatba hozható elektromos cigaretta szívásával.
Kapcsolódó
Az illetékesek azt is közölték, hogy egy hét alatt kétszeresére, 22-re nőtt azoknak az embereknek a száma, akik légzőszervi betegséget kaptak az után, hogy e-cigarettát szívtak.
Aggodalomra ad okot e betegségek súlyossága, és tudatnunk kell, hogy az e-cigaretta és szívása veszélyes lehet. Felkértük a szövetségei járványügyi hatóságot, segítsen kivizsgálni ezeket az eseteket - olvasható a közleményben.
Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) közleménye szerint az Egyesült Államokban 153 súlyos tüdőbetegséget jegyeztek fel az elmúlt két hónapban, amelyek kapcsolatba hozhatók azzal, hogy a beteg elektromos cigarettát szívott. A CDC közleménye kiemelte, hogy egyetlen haláleset sem fordult elő, és a betegek többsége fiatalkorú, illetve fiatal felnőtt. A betegségek okát egyelőre nem ismerik, de az összes bejelentett eset összekapcsolható elektromos cigaretta szívásával. Egyes betegek arról számoltak be, hogy az e-cigaretta készüléket marihuána alapú termék fogyasztására használták.
Az orvosok szerint a megbetegedések hasonlítanak az inhaláció okozta sérülésre, amikor a tüdő egy égető anyagra reagál. A szakemberek egyelőre kizárták azt, hogy fertőző megbetegedésekről lenne szó - írta az MTI.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér