A tömegközlekedés kizöldítésére akarja kötelezni a román kormány az önkormányzatokat - írja a Maszol az economedia.ro hírportálra hivatkozva. A Fejlesztési, Közmunkaügyi és Közigazgatási Minisztérium által elkészített kormányhatározat-tervezet értelmében 2041-ig a városi közszállításban használt járművek legalább 50 százaléka nulla kibocsátású kell legyen.
Ebbe a kategóriába az elektromos és a hidrogén meghajtású járművek tartoznak. Az átállásnak lépcsőzetesnek kellene lennie. A tervezet 2025 végére öt százalékot írt elő a nulla kibocsátású közlekedési eszközök arányára a teljes járműparkon belül, ami 2028 végére 10, 2031 december 31-ig pedig 20 százalékra nőne. Az azt követő időszakban is háromévenként kellene bekövetkeznie egy-egy 10 százalékos növekedésnek.
Az elektromos meghajtású járműveket nulla kibocsátásúnak nevezni jelenleg az önbecsapás kategóriájába tartozik, mivel a felhasznált villanyáram előállítása változó arányú, de a nullát meg sem közelítő szén-dioxid-kibocsátással jár.
A romániai városok közül Kolozsvár rendelkezik a legnagyobb elektromosbusz-állománnyal. A városnak 41 elektromos autóbusza van, azonban csúcsidőben általában csak 24 közlekedik. Az Adevărul napilap megkeresésére a helyi tömegközlekedési vállalat (TPC) azt közölte, hogy a többi járművet tölteni kell, ezért nem lehet belőlük egyidejűleg több az utakon.
Az elektromos autóbuszok horribilis árúak, a TPC által vásárolt lengyel Solaris márkájúak darabja 600 ezer euróba (265 millió forint) került.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit