A két miniszter a Belgrád-Zágráb autópálya melletti Batrovci-Bajakovo határátkelő horvát oldalán találkoztak pénteken. Ranko Ostojic kijelentette: amint elkészül a bródi (Slavonski Brod) téliesített tranzitközpont, a migránsok és a menekültek többé nem Bapska körzetében lépik majd át a szerb-horvát határt, hanem Sidről (Szerbia) a horvát vonatok egyenesen Bródba szállítják őket.
A miniszter elmondta: megállapodtak arról is, hogy amíg ez nem történik meg, a Berkasovo-Bapska határátkelőn Szerbia megerősíti a rendőri jelenlétét, hogy csökkentse a migrációs nyomást a horvát határra.
A miniszter arról is beszélt, hogy a migránsok szerbiai regisztrációja egyben érvényes lesz a Horvátországon keresztül való áthaladásukra is. "Szerb kollégámmal egyet értettünk abban is, hogy a problémát ott kell kezelni, ahol ered, vagyis Görögországban, amelynek a jövőben be kell tartania az előírásokat - hangsúlyozta.
Nebojsa Stefanovic szerint a menekültek jönnek és elmennek, de a szomszédos államok itt maradnak egymás mellett. "Nem szükséges egyetértenünk mindenben, de módot kell találnunk arra, hogy úgy kezeljük a problémákat, hogy abban megoldásra jussunk - szögezte le.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak