A gazdasági válság hatására visszaesett a húsfogyasztás Oroszországban, ám a pulykafeldolgozás virágzik - jelentette a Moscow Times hírportál. A jókora szárnyas húsából 205 ezer tonna kelt el tavaly, ami majdnem 35 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a mezőgazdasági minisztérium összesítéséből.
A fogyasztás növekedését a kiskereskedők is érzékelik. A Perekresztok áruházlánc például ötödével több pulykahúst adott el 2015-ben, mint 2014-ben - mondta el a cég képviselője az RBC nevű orosz lapnak. Az elemzők nem kételkednek abban, hogy közvetlen kapcsolat van a gazdasági nehézségek és a húsfogyasztás változása között.
A recesszió miatt kevesebb szabadon elkölthető pénze van az embereknek, ami arra kényszerítette őket, hogy visszafogják húsvásárlásaikat: 2015-ben három százalékkal csökkent a húsfogyasztás az egy évvel korábbihoz képest.
A pulykák azonban még a lakosságnál is jobban megjárták a nehéz helyzettel, hiszen az életükkel fizetnek azért, hogy húsuk olcsóbb, mint a sertés- és a marhahús.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt