További egészségügyi szolgáltatások végzését ruházná át a Köztársasági Egészségügyi Biztosító a magánszektorra - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó. Természetesen a költségek az államot terhelnék, nyilatkozta Sanja Radojević Škodrić, a Köztársasági Egészségbiztosítási Intézet megbízott igazgatója.
A tervek szerint egyes szolgáltatásokat "átdobnánk" a magánszektorba. Igény van rá, különösen most, a járvány idején. A folyamat úgy néz ki, hogy az Egészségbiztosítási Alap előbb javaslatot tesz, hogy mely vizsgálatok, kezelések lennének azok, ezt követően a Batut Intézet felméri és osztályozza a kapacitásokat - mondta a szakember.
Az alap először a dialízist, a méhen kívüli megtermékenyítést, a hiperbár karma használatát, illetve a szürkehályog-műtétnek elvégzését tette lehetővé magánúton az állami biztosító terhére. A magánszektor árai azért magasabbak, mert a beszerzési ár magasabb náluk, mint az állami intézményekben, amelyek központosított rendszerben végzik a beszerzést, ezzel olcsóbban meg tudják azt tenni.
Az igazgató szerint a jelenlegi rendszer hiányossága, hogy csak egy évre kötnek szerződést a magánklinikákkal, ami nem teszi lehetővé számukra a tervezést, mert nem tudják előre, hogy az állami alapnak milyen szükségletei lesznek, mennyi beteget küldenek át a magánszektorba. Egy partneri szerződés megkötése lenne a megoldás, ami 5-10 évre is szólhatna.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford