Európában sincs meg a piacok által remélt összhang a jegybanki döntéshozatalban: idő előtt lemondott posztjáról Sabine Lautenschläger az Európai Központi Bank (ECB) egyik döntéshozója.
A lépést nem indokolta, azonban az első reakciók alapján a szigorúbb feltételeket képviselő közgazdászként már nem tudott azonosulni az ECB újabb politikai fordulatával, ami ismét kamatcsökkentést és a gazdaság élénkítését támogató eszközvásárlásokat eredményezett.
Kapcsolódó
Lautenschläger az ECB történetének mindössze az ötödik tagja lenne a döntéshozó testületben, aki mandátuma lejárta előtt távozik posztjáról. Lépése egyben beleillik a német "hagyományokba", a korai távozók közül ketten is német delegáltak voltak, mindketten "héják", vagyis alapvetően a szigorúbb feltételeket szorgalmazó szakértők.
Amennyiben a lemondás indoka valóban az ECB lazítása elleni tiltakozás, azzal tovább mélyülnének az ellentétek az ECB döntéshozói között
- mondta Carsten Brzeski, az ING Németországot vizsgáló vezető közgazdásza.
Egyelőre eggyel kevesebb héja van az ECB-ben - kommentálta a helyzetet Anders Svendsen, a Nordea elemzője. Meglátása szerint ennek döntő súlya nincs, mivel a lazítást szükségesnek látó "galambok" többen vannak, és az erőviszonyok az utódlást követően sem változnak érdemben.
Brzeski szerint viszont a mostani fejlemény rámutat, hogy komoly nézeteltérések vannak az ECB-ben, aminek kezelése jó eséllyel nehéz feladatot jelent majd Christine Lagarde számára, miután novemberben hivatalba lép az ECB új elnökeként.
A befektetői piacok számára azért lehet aggasztó, hogy éleződő feszültségek látszanak az ECB döntéshozói között, mert hasonló a felállás a Federel Reserve-ben is.
Visszatérő érv, hogy a mostani világgazdasági környezeteben egyre nagyobb felelősség hárul a nagyobb jegybankokra a helyzet kezelésében. A Fedre nézve ismétlődő kritika, hogy megosztott, ez is hozzájárul, hogy elveszítette az irányítást. Hasonló aggodalmak merülhetnek fel az ECB-val kapcsolatban is, amennyiben nem tud markáns, piacnyugtató üzenettel előállni.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta