Az Antena 1 szerint a férfi szántani ment a mezőre az erdélyi Besztercétől légvonalban alig tíz kilométerre fekvő település határába, amikor a bokrok között felakadva megtalálta a repülőmodellt, amely ejtőernyőhöz volt erősítve.
A férfi a szántás után magához vette és hazavitte a kisrepülőt. Ezután értesítette a rendőrséget, amely immár a háza mellett vette szemügyre a repülőmodellnek kinéző tárgyat.
Beszterce-Naszód megye rendőrsége hétfőn közleményben tudatta, hogy vizsgálatot indított bejelentetlen repülés ügyében. A rendőrség által közölt képeken egy mintegy kétméteres fesztávú, első légcsavaros repülőmodell látható.
Nagydemeter község - melyhez Szásztörpény is tartozik - polgármestere a Bistriteanul.ro portálnak elmondta: a repülő tárgyat a rendőrség, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és a román hadsereg szakemberei vizsgálták meg, mielőtt elszállították volna.
Az Antena 1 szerint a repülőmodell nagyon hasonlít az egykori Szovjetunióban gyártott Orlan 10 katonai drónhoz, melyet felderítésre használnak. A drónt a román-ukrán határtól légvonalban mintegy 60 kilométerre találták meg.
Az ügyet a Kolozsvári Táblabíróság melletti ügyészségnek adták át - írta az MTI.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin