A tanácskozás egyik kiemelt témája - az európai adósságválság kapcsán kiadott kommüniké üdvözli, hogy Olaszország beleegyezett abba: az IMF negyedéves gyakorisággal ellenőrizze az államháztartási reform és a takarékossági intézkedések végrehajtását, és elfogadja, hogy az Európai Unió is figyelemmel kísérje az erőfeszítéseket, amelyek a piaci bizalom erősítését szolgálják.
Piaci újraszabályozás jön
A G20-találkozót lezáró dokumentum rögzíti, hogy a tanácskozáson a tőkeáramlás szabályozását helyezték kilátásba, cselekvési tervet fogadtak el a nemzeti kötvénypiacok fejlesztésére, illetve az ezzel kapcsolatos nemzetközi szakmai segítség biztosítására.
A pénzügyi tranzakciós adók ügyében nem született G20-szintű döntés. Az Európai Unióban viszont már 2012-ben életbe léphet a pénzügyi tranzakciós adó - jelentette be Nicolas Sarkozy francia elnök a G20-csúcsot záró sajtótájékoztatón pénteken.
Az adóelkerülés elleni hatékonyabb fellépés érdekében az adóparadicsomok felszámolását előirányzó nemzetközi egyezmény létrehozását helyezték kilátásba a G20-csoport tagjai. Ennek értelmében automatikus információcseréről és adóbehajtási támogatásról döntöttek, illetve az átadott információk bizalmasságának garantálásáról.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) forrásainak növelésében is megállapodtak a G20-csoport országai, de arról egyelőre nem tudtak dönteni, hogy ez hogyan történjék. A G20-csoport pénzügyminisztereit kérték fel, hogy a felmerült opciókat dolgozzák ki.
Az IMF referenciavalutája, a különleges lehívási jog (SDR) összetételét illetően abban egyeztek meg, hogy a valutakosárnak jobban kell tükröznie a nemzetközi folyamatokat, így 2015-ben felülvizsgálják összetételét. Arra szólították fel az IMF-et, hogy tegye világosabbá a belépési kritériumokat.
A találkozó részvevői a nyilatkozatban megerősítették elkötelezettségüket a rugalmas árfolyam-politikák gyors bevezetése mellett. Kínát külön kiemelték a szövegben.
Sürgős válasz kell
A zárónyilatkozat egyéb kérdésekben hangsúlyozza, hogy sürgős és hosszú távú választ kell adni az élelmiszerpiacon tapasztalható bizonytalanságokra. A G20-csoport támogatásáról biztosította a nyugat-afrikai országok által felállított rendkívüli humanitárius élelmiszertartalék-rendszert.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) G20-hoz intézett felhívására válaszul a kommünikében a G20-csoport közli, hogy munkacsoportot állítanak fel, amely elsődlegesen a fiatalok foglalkoztatási problémáival foglalkozik. Egyúttal bátorítják az ILO-t, hogy folytassa a munkajogokkal kapcsolatos kulcsfontosságú munkaügyi konvenciók ratifikálásának előmozdítását.
A zárónyilatkozatban leszögezik azt is, hogy a G20 csoportnak továbbra is informális csoportként kell működnie.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót