A feltörekvő országok közül nagyon sok gazdasági életét alapvetően befolyásolja az, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve éppen milyen monetáris politikát folytat. Egy sor országban az dönti el, lehet-e gazdasági fellendülés, hogy éppen mennyire nagylelkű a Fed, s bármennyire is durván hangzik ez, attól még nem lesz kevésbé igaz.

Pont emiatt, most hogy a Fed elkezdett szigorítani, s a dollár erősödni, komoly veszélybe kerültek ezek a feltörekvő országok, akárcsak a 80-as évek elején. Akkor a dollár masszív erősödését a feltörekvő országok tucatjainak csődje követte - emlékeztet David Lubin a Citi feltörekvő piaci vezető közgazdásza a Financial Times-ban megjelent elemzésében.

A Fed kamatpolitikája a tőkeáramlásokon keresztül két csatornán érinti ezeket az országokat. Ha alacsonyabbak relatíve a dollárkamatok, akkor általában könnyebbé és olcsóbbá válik ezeknek az országoknak is a finanszírozás, ha azonban emelkednek, akkor a tőkeáramlás iránya megfordul. Ráadásul emelkedő dollárkamatok mellett rendszerint a dollár is jelentős erősödésnek szokott indulni, ami tovább súlyosbítja a problémákat, több csatornán keresztül is.

A szakértő szerint az erős dollár legalább négy alapvető csatornán keresztül teszi nehezebbé az életet ezen országoknak. Az első, hogy dollárerősödés idején jellemzően jelentősen lassulni szokott a globális kereskedelem növekedése. Ennek oka, hogy a dollár még mindig a legfontosabb elszámolási devizája a globális kereskedelmi tranzakcióknak és a legtöbb áru árát dollárban határozzák meg. Így ha a dollár erősödik, akkor az a világ többi részét első körben automatikusan szegényebbé teszi, hiszen minden más devizában megszerzett jövedelem vásárlóértéke csökken.

 

Eközben a fejlődő országok többsége általában kisebb és nyitott gazdasággal rendelkezik, így minden olyan fejlemény, amely a globális kereskedelmet fékezi, kedvezőtlen számukra.

A második, hogy az erősebb dollár automatikusan rontja a feltörekvő országok hitelkockázatát, mivel ezek jelentős része rendszerint dollárban adósodik el. Ez különösen az alacsonyabb jövedelmű országokat sújthatja, hiszen ezek számára még nehezebb saját devizában eladósodni, néha még a legnyugodtabb piaci körülmények között is.

Meglepő módon Kína sem örül az erős dollárnak

Harmadszor, az erősebb dollár a kínai gazdaság számára is kedvezőtlen. Ami Kínának kedvezőtlen, az kedvezőtlen szinte az összes feltörekvő gazdaságnak, tekintve, hogy a globális ellátási láncokon keresztül komoly befolyással van teljesítményükre a kínai gazdaság teljesítőképessége és nyersanyagkereslete.

Korábban az volt az uralkodó nézet, hogy a gyengébb jüan és erősebb dollár jó Kínának, azonban van két erő, ami pont az ellenkező irányba hat. Az egyik, hogy az importált nyersanyagok drágulásán keresztül az erősebb dollár komolyan csökkenti a kínai cégek profitabilitását. A másik, hogy a gyengébb jüan eddig rendszerint erősítette a Kínából való tőkekiáramlást, amit a hatóságok igyekeznek elkerülni.

Végül, de nem utolsósorban az erősödő dollár egy csomó országban erősíti az amúgy is magas inflációs nyomást, mint ahogy ez a múltban mindig is történt. Az elmúlt években sokan elfelejtették ezt a hatást, ez azonban csak annak volt köszönhető, hogy az infláció hosszú ideig globálisan makacsan alacsony maradt. Ráadásul a gyengülő hazai deviza, az erősödő dollár és az emelkedő infláció egymást erősítő folyamatokká válhatnak.

Volt már ilyen a 80-as évek elején

A szakértő szerint a globális gazdaság folyamatai egyre kedvezőtlenebbé válnak a feltörekvő gazdaságok számára. A recesszió növekvő kockázata a nyugati gazdaságokban, a kínai gazdaság kényelmetlen lassulása párosul az emelkedő finanszírozási költségekkel, az emelkedő inflációval és az egyre inkább akadozó élelmiszer-ellátással egy csomó ország számára. És az csak a felszín, ami alatt a politikai döntéshozók azon fáradoznak, hogy a nagy gazdaságokat, Az Egyesült Államokat, Kínát és Európát minél inkább függetleníteni tudják a globális ellátási láncoktól. Ez óhatatlanul a feltörekvő országokba irányuló működőtőke befektetések csökkenéséhez vezethet.

Ebben a helyzetben az erősödő dollár az, ami a legkevésbé hiányzik ezen országoknak. Érdemes visszaemlékezni a korai 80-as évekre, amikor a dollár mintegy 80 százalékkal erősödött és a feltörekvő gazdaságok tucatjai mentek csődbe.