Csütörtök délután ellopták a Magyar Barlangi Mentőszolgálat (BMSz) több mint egymillió forintot érő, életmentő felszerelését Budakeszin.
A szervezet szerint akkor lopták el a felszerelésüket, amikor elméleti előadást tartottak egy, a Szent Ferenc Kórház által szervezett képzés keretében, missziós területekre készülő önkéntes orvosoknak. Kiemelik, hogy ráadásul nem csupán a saját felszerelésük, de az előadást tartó riasztásvezetőjük személyes barlangász felszerelései is eltűntek.
A BMSz szerint többek között kötéltechnikai eszközök – köztük riasztásvezetőnk komplett „slóssza” –, tábori felszerelések, köztük egy speciálisan barlangi körülményekre fejlesztett Scurion lámpa tűnt el. A szervezet gyors számításai alapján az anyagi kár több mint egymillió forint, ami az egész éves költségvetésük több mint 10 százaléka. Az ügyben feljelentést tette a Budaörsi Rendőrkapitányságot.
Az ismeretlen elkövetőnek azt az ajánlatot tették, hogy ha diszkréten visszajuttatja hozzájuk a felszerelést, akkor a sokat látott zoknikat és a lestrapált csizmákat megtarthatja.
A követőiktől azt kérik, hogy aki a Facebook Marketplace-en, Vaterán, vagy bármilyen túrázós, hegymászós, ipari alpinista adok-veszek fórumon gyanús eszközöket lát, az értesítse őket és a rendőrséget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló