A héten tartott, rendkívüli tárgyalásokon eddig nem sikerült megegyezni az új pénzügyi tervről a Scholz-koalícióban, amelynek legsürgetőbb feladata az volna, hogy véget vessen a néhány hete keletkezett, példátlan költségvetési válságnak.

Németországban azután alakult ki súlyos pénzügyi zavar a szövetségi állam büdzséjében, hogy novemberben az Alkotmánybíróság ítélete – a kormány egy korábbi, elhibázott döntése nyomán – korlátozta a speciális alapok szokásos szövetségi büdzsén kívüli felhasználását. Ezzel mintegy 17 milliárd eurós (18,3 milliárd dolláros) hiány keletkezett a jövő évi költségvetésben, amelyet olyan intézkedésekkel kell sürgősen pótolni, mint a kiadások és a támogatások csökkentése.

Többnyire a lakosság issza majd meg a levét a bírósági ítéletnek, mivel például felfüggesztik a magas energiaárakra rögzített árplafont januártól, amely a háztartások rezsijének emelkedését hozza. Olyan döntés is született már, hogy nem hosszabbítják meg a vendéglátásban a járvány óta érvényes kedvezményes áfát, ami több ezer német vállalkozást fenyeget csőddel.  

Nem egyeznek a koalíciós partnerek

A kormány a 2024-es költségvetésen tátongó, milliárdos lyuk miatt hatalmas nyomás alatt van, ezért azt szerették volna elérni, hogy még az ünnepek előtt elküldhessék a parlament mindkét házába jóváhagyásra az új pénzügyi terveket. Ám ez eddig nem sikerült, politikai nézetkülönbségek miatt.

Olaf Scholz kancellár (SPD), Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter (zöldek) és Christian Lindner pénzügyminiszter (FDP) közötti tárgyalások ugyanis holtpontra jutottak, mivel mindhárman más irányt tartanának megfelelőnek. A pénzügyminiszter például ellene van az újabb állami hitelfelvételnek, míg a kancellár ezt szorgalmazza.

Ez azt jelenti, hogy ha napokon belül nem születik egyezség a szükséges megszorításokról, a német kormány érvényes költségvetés nélkül kezdheti az új évet. Így viszont csak az állam kötelező kiadásait fedezik majd automatikusan, vagyis teljesítik a fizetéseket, a nyugdíjat és a szociális állampolgári ellátásokat. A minisztériumoknak viszont minden egyéb kiadási tervüket be kell fagyasztaniuk – írja a Bild.

Spórolni kell, de nem akárhol

A kancelláriaminiszter korábban már leszögezte, hogy a kormánynak spórolnia kell. Ugyanakkor világossá tette, hogy Ukrajna támogatásában, az energiaválság kezelésében vagy az ország modernizálásában nem szabad megvonni a pénzeket. Scholz például milliárdokat akar befektetni a gazdaságba, hogy alkalmassá tegye az országot a digitalizációra és a klímasemleges termelésre. A célja elsősorban a chipgyárak alapításának elősegítése, ám kérdés, hogy ez hogyan valósulhat meg az adósságfék betartásával, illetve adóemelések nélkül.

Az Alkotmánybíróság sokkoló, váratlan döntése miatt keletkezett pénzügyi káosz elbizonytalanította a befektetőket is. Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke és az Európai Központi Bank kormányzótanácsának tagja ezért figyelmeztetett, hogy a megoldatlan finanszírozási kérdések és a kiadási prioritásokkal kapcsolatos kormányzati belharcok „mindig rosszak” a pénzügyi piacok számára – idézi a Bloomberg. 

Lyukas büdzsé, nagy vállalások

A német kancellár az SPD szombati pártkongresszusán megerősítette, hogy hiába a koalíciós partnerek ellenállása, nem lesz megtakarítás az ukrajnai segélyeken, emellett nem engedi a jóléti állam felőrlését, hanem például béremeléseket sürget, továbbá a jövő érdekében nem csökkentik a gazdaságnak szánt, milliárdos támogatásokat sem.

Ezeken a területeken biztosan nem lesznek megszorítások, és ez nem fog működni anélkül, hogy az ukrajnai költségek miatt az adósságféket ismét felfüggesztenék – jelentette ki Olaf Scholz, aki szerint, ha más országok gyengülnek is az Ukrajnának nyújtott segélyeikben, Németországnak jövőre többet kell beletennie.

Ez pedig azzal járhat majd, hogy a szövetségi kormánynak hitelre lesz szüksége, és 2024-ben 20 milliárd eurós többlettartozást kell bevállalnia az Ukrajnának nyújtott katonai és humanitárius segély érdekében. 

 

 

 

A németek nagyon elégedetlenek

Pénteken volt a második évfordulója annak, hogy Olaf Scholz és kormánya a Bundestagban letette a hivatalát. Egy friss felmérés szerint a német lakosság körében minden eddiginél nagyobb az elégedetlenség a kancellár, valamint a jelzőlámpás koalíció, azaz az SPD, a Zöldek és az FDP pártok közös tevékenységével kapcsolatban. A válaszadók 74 százaléka azt mondta a YouGov reprezentatív közvéleménykutatásában, hogy Scholz nagyon vagy meglehetősen rossz munkát végzett eddig, és csak a lakosok ötöde gondolja úgy, hogy a munkája valamennyire vagy nagyon jó – idézi a Spiegel. Hasonló arányban vélekednek a kormánykoalícióról is, amely eredmények a legrosszabb szintet mutatják az elmúlt két év havonta megismételt felméréseiben. A csütörtökön közzétett ARD „Germany Trend” is hasonló megállapításra jutott: ebben a kutatásban is csak 20 százalék azok aránya, akik elégedettek a kormányfő munkájával. Ez pedig a legrosszabb érték egy szövetségi kancellár esetén a „Germany Trend” felmérés 1997-es kezdete óta.