A Pornhub, a Redtube és a YouPorn tulajdonosa azt tervezi, hogy már szerda délután megszünteti a felnőtt tartalmak elérhetőségét a francia felhasználók számára, tiltakozásul a francia kormány intézkedéseivel szemben. Ezek ugyanis újabban elvárják a pornószolgáltatótól, hogy ellenőrizze az oldalaira látogatók életkorát.
A francia törvények egész pontosan azt mondják ki, hogy az összes pornóplatform, amely jelen van Franciaországban, legkésőbb június 7-ig „életkor-ellenőrzési megoldásokat” vezessen be. A korlátozás része a francia kormány gyermekvédelmi intézkedéscsomagjának, amelyet tavaly fogadtak el, és azt célozza, hogy megvédje a kiskorúakat a nem nekik való tartalmaktól.
A tervek szerint erre válaszul a Pornhub-családhoz tartozó oldalakon egy üzenet várja majd a francia felhasználókat, amely elmagyarázza a döntés hátterét. A Pornhub mindenekelőtt arra fog ebben hivatkozni, hogy nem szeretné a felhasználók magánéletét „veszélyeztetni”.
Az iparági óriás nem véletlenül tiltakozik élesen a francia hatóságok korhatáros szigorítása ellen: a vállalat saját, tavalyi belső statisztikája alapján a francia közönség a Pornhub második legnagyobb tartalomfogyasztó közössége, az amerikai felhasználókat követve.
A cég azt egyelőre nem pontosította, hogy a felfüggesztés meddig tart Franciaországban, ugyanakkor remélik, hogy hamarosan megoldás születik a felnőtt tartalmak blokkolásának feloldására Franciaországban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben