Újabb jelentések érkeztek arról, hogy kínai technológiára támaszkodik az orosz dróngyártás. Az orosz-ukrán háborúban kiemelt szerepet kapott a dróngyártás, amit jól példáz, hogy az utóbbi napokban több komoly dróncsapás érte az Oroszországi Föderáció fronttól távol eső területeit.
A kínai gyártók hardverrel, elektronikával, navigációs, optikai és telemetriai rendszerekkel, motorokkal, mikroáramkörökkel, processzormodulokkal, antennamezős rendszerekkel, vezérlőtáblákkal, navigációval látják el őket. Úgynevezett fedőcégeket használnak, nevet változtatnak, mindent megtesznek, hogy ne tartozzanak az exportellenőrzés hatálya alá, és elkerüljék a tevékenységükkel kapcsolatos szankciókat
– mondta Oleh Alekszandrov, az Ukrán Külügyi Hírszerző Szolgálat szóvivője a Politiconak. A kijevi erők tisztviselője szerint hivatalosan „Kína minden szabályt betart. De csak hivatalosan".
Peking tagadja, hogy drónokat vagy fegyveralkatrészeket szállítana Oroszországnak.
Így próbálhatják behozni a lemaradást
A volt német külügyminiszter már tavaly következményekkel fenyegetett azokra a hírszerzési jelentésekre reagálva, amelyek szerint Kínában drónokat gyártanak az orosz agressziós háború számára. Hírszerzési források egy orosz védelmi vállalat Kínában fejlesztett és tesztelt egy új, G3 típusjelzésű drónt, amelynek kifejlesztésében állítólag kínai (valamint iráni) szakértők játszottak fontos szerepet.
Mint megírtuk, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nemcsak hogy kínai munkások dolgoznak az ellenséges oldalon, hanem a technológiát is a kelet-ázsiai országból koppintották. A kijevi hatóságok elmondása alapján ezzel próbálják behozni a hátrányukat Ukrajnával szemben a dróntechnológia és -gyártás terén, az ukrán narratíva szerint ez a képessége segítette harcban maradni a megtámadott felet, amikor az lőszerhiánytól és a szövetségesek lassú fegyverszállításaitól szenvedett.
Donald Trump elvette Ukrajna védelmi eszközeit
Az USA Védelmi Minisztériuma átcsoportosította Ukrajnának szánt drónellenes technológiáit a Közel-Keletre, a Kongresszus az ukrán védelem gyengülésétől tart az orosz dróntámadások közepette. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs az beszél