A világ legszegényebb országai immár évi 62 milliárd dollárt törlesztenek évente a bilaterális hitelezőknek, ez pedig 35 százalékos növekedés az előző évi értékhez képest – idézi a Reuters David Malpasst, a Világbank elnökét.
Malpass a New York-i NEXT konferencián elmondta, az adósságterhek kétharmadát Kínának törlesztik, és hozzátette, attól tart, rendezetlen nemteljesítési eljárások sodorhatják válságos helyzetbe a szegényebb országokat a közeljövőben.
A Világbank elnöke jövő héten Kínában egyeztet majd nemzetközi intézmények vezetőivel és kínai hatóságokkal, és célja, hogy adósságkönnyítést alkudjon ki az érintett fejlődő országoknak.
Kína az egyik legnagyobb hitelező, így nagyon fontos, hogy kiemelten kezelje ezt a problémakört, számításba véve a globális trendeket és megvizsgálva, mit tehet annak érdekében, hogy fenntarthatóvá váljon ezen országok adósságtörlesztése
- fogalmazott Malpass.
A kínai megbeszélésen a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) élén álló Kristalina Georgieva is részt vesz majd. Ő szintén azt nyilatkozta, a valutaalap is bizalmi problémáktól tart adósságrendezés terén, ugyanakkor hozzátette, rendszerszintű adósságválságtól egyelőre nem kell tartani, ehhez ugyanis nem elég nagyok az érintett országok.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Félelmetes belegondolni: Mi történik, ha az Egyesült Államok elveszíti a kereskedelmi háborút?

Elképesztő fordulat: Nagy Mártonnak igaza lesz a GDP-vel, már nem kell sokat várni rá

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról

Új vezetőt kapott a nemzeti lombikprogram

Varga Mihály új törvénye hamarosan eltörli a Matolcsy-örökséget

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet

Indulhat a roham, startra kész az ingyenes támogatás Magyarországon
