Folytatódott a Törökországban az elmúlt hetekben kirobbant erőszakhullám hétfőn: egymás követően két támadást intéztek vélhetően radikális iszlám szervezetek két emberi célpont ellen Isztambulban - jelentette a Bloomberg. Egy autóba rejtett pokolgép a város egyik rendőrőrse előtt robbant fel, majd lövöldözés tört ki két ismeretlen fegyveres és a rendőrök között.
A robbanásban tízen sérültek meg, a tűzharcban a két merénylő és egy rendőrtisztviselő életét vesztette. Ezektől az eseményektől függetlenül két fegyveres tüzet nyitott az amerikai konzulátus épületére. A rendőrök viszonozták a tüzet, a merénylők elmenekültek, de egyiküket, egy nőt, aki megsérült a lövöldözésben, elfogták. A támadásokért egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget.
Törökországban a múlt hónapban szabadult el az erőszakhullám, miután az Iszlám Állam terrorszervezet megölt legkevesebb 32 embert egy merényletben az ország délkeleti részén. Ezt követően a török légierő támadásokat intézett az Iszlám Állam szíriai állásai, valamint a Kurd munkapárt (PKK) csapatai ellen. Az utóbbi szervezetet Ankara és Washington terrorszervezetnek tartja.
Az isztambuli támadások világos jelzések a kormánynak, amelyekkel a PKK és a szélsőséges baloldali DHKP-C szervezet tudatni akarja, hogy az ellenük indított támadások nem maradnak megtorlatlanul - értékelte az eseményeket Hihat Ali Ozcan, az ankarai Economic Policy Research Foundation elemzője. A rendőrőrs elleni támadás Isztambulban azt bizonyítja, hogy a szélsőséges csoportok képesek Törökország szívében is lecsapni - teszi hozzá.
A török líra lényegében meg sem rezdült a merényletek hírére, csupán 0,1 százalékkal gyengült a dollárral szemben. A vezető tőzsdeindex viszont 0,7 százalékkal esett.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál