A képviselőtestület strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyott dokumentumban rámutattak, hogy a rendezett kilépés előkészítése terén számos kérdés még függőben van, amelyeket az egyezmény véglegesítése előtt mindenképp tisztázni kell.
A szövegben figyelmeztettek: a tárgyalások a második szakaszban kizárólag akkor haladhatnak előre, ha a brit kormány teljes mértékben tiszteletben tartja a közös jelentésben vállalt kötelezettségeit, és ezeket maradéktalanul egy világos jogi szerződésbe foglalják.
Kapcsolódó
Az EP néppárti, szociáldemokrata, liberális, radikális baloldali és zöldpárti frakciója által közösen benyújtott határozattervezetet 556 igen szavazattal, 62 nem ellenében, 68 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.
Kiemelték: az esetleges átmeneti intézkedések csak akkor hagyhatók jóvá, "ha biztosítják a jogok és kötelezettségek megfelelő egyensúlyát, időben korlátozottak - legfeljebb három évre szólnak -, és rendelkeznek az uniós vívmányok érvényességének meghosszabbításáról".
Ennek kapcsán hangsúlyozták, az átmeneti időszakban az Egyesült Királyság nem lehet része az EU intézményeinek és szerveinek, viszont az újonnan elfogadott uniós szabályokat ennek ellenére el kell fogadnia.
A határozatban végezetül kívánatosnak nevezték a lehető legszorosabb jövőbeli kapcsolat kialakítását az Egyesült Királyság és az Európai Unió között.
Antonio Tajani, az EP elnöke leszögezte, az előző heti előzetes megállapodást teljes egészében bele kell foglalni majd a kiválási szerződésbe, ellenkező esetben nem folytathatóak tárgyalások a kereskedelmi kérdésekről.
A megfelelő előrelépés elérése nem azt jelenti, hogy minden probléma meg van oldva
- fogalmazott.
Az esetleges kilépési egyezményt a hatályba lépéshez az Európai Parlamentnek is jóvá kellene hagynia.
A bennmaradó tagállamok vezetői csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójukon fognak dönteni arról, jóváhagyják-e a második tárgyalási szakasz megkezdését, a szakértők szerint azonban ez több mint valószínű.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot