A jogszabályt várhatóan március 14-én hagyja jóvá a tagállamok egészségügyi miniszteri tanácsa. A tagállamoknak az új irányelv hatályba lépésétől számítva két év áll majd rendelkezésükre a szabályok átvételére. A mostani szabályok értelmében a csomagolás elejének 30 százalékát, hátoldalának 40 százalékát kell egészségügyi figyelmeztetésnek borítania. Az új irányelv ezt az arányt mindkét oldalon 65 százalékra emeli, és kötelezővé teszi a képes formát - ami a legtöbb tagállamban újdonság lesz. A már csak pár országban engedélyezett, 20 szálnál kevesebb cigarettát tartalmazó dobozokat betiltják, mert ezek olcsóbbak, így elérhetőbbek a fiatalok számára.
A parlamenti szövegtervezet értelmében gyógyszerként kell szabályozni az olyan elektromos cigarettát, amelynek gyártója a dohányzásról való leszokást ígéri. Ellenkező esetben a termék a dohánytermékekre vonatkozó szabályozás alá esik. Az elektromos cigarettákhoz nem juthatnak hozzá gyerekek, a csomagolást egészségügyi figyelmeztetéssel kell ellátni.
Az új jogszabály betiltja a jellegzetes ízt adó, ezáltal a cigarettát vagy a sodrásra szánt dohányt a fiatalok számára vonzóbbá tevő ízesítéseket. A mentolos ízesítés 2020-ban szűnik meg. A vízipipadohányt nem érinti ez a szabály.
Az egészségre különösen káros adalékanyagokat betiltják, a szabályozó hatóságok pedig további tanulmányok elvégzésére kötelezhetik a dohányipart az engedélyezett adalékanyagokat tartalmazó listával kapcsolatban.
Tizenkét évvel a most érvényben lévő irányelv bevezetése után még mindig a dohányzás a legfőbb megelőzhető halálok az Európai Unióban, ahol évente 700 ezren halnak meg a dohányzás következtében. Az évek óta zajló dohányzásellenes lépéseknek köszönhetően mindazonáltal a dohányzók aránya (a 2002-ben 15 tagállamból álló unióban) 40 százalékról (a 2012-ben 27 tagú unióban) 28 százalékra csökkent.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Elérhető közelségben a sztárok: ezekbe az európai városokba mehetnek NFL-meccsre a magyar szurkolók