Lemondott Stanislaw Kalemba lengyel mezőgazdasági miniszter, amit azzal indokolt, hogy nem sikerült realizálni azokat az intézkedéseket, amelyekről az afrikai sertéspestis (ASF) elleni harc érdekében állapodtak meg a minisztertanács február 25-dikei ülésén. Ezeket az tette szükségessé, hogy az ország keleti részén két, ezzel a rendkívül veszélyes vírussal fertőzött, elhullott vaddisznót találtak. Az állatorvosi szolgálat felfedezésük helye, a belarusz határ mentén több megyére kiterjedő "ütköző zónát" állított fel, ahonnan tilos a hús exportálása.
Az ellenzéki Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) egyébként annyira elégedetlen volt azzal, ahogy a miniszter az ügyet kezelte - ami miatt Oroszország leállította a lengyel sertéshús importot -, hogy bizalmatlansági indítvány beterjesztésére készült a szejmben.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz