Hivatalosan is bejelentették péntek reggel, hogy a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott népszavazást. Jenny Watson, a brit választási bizottság elnöke Manchesterben közölte, hogy a kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke úgy véli, hogy az EU kellőképpen felkészült a Brexitre, amely mellett a brit választók többsége a csütörtöki népszavazáson letette a voksát. Sajnálja a döntést, de természetesen tiszteletben tartja a szavazók akaratát - jelentette ki a német televíziónak nyilatkozva.
Kapcsolódó
Immáron teljesen világos, hogy Nagy-Britannia a saját útjára lép. Szerinte a referendum eredménye nem fog dominóhatással járni Európában. Ezzel együtt a szigetországot az EU-nak a továbbiakban a keretein kívül lévő, harmadik országként kell kezelnie.
Milyen lesz a határ?
Írországban és Észak-Írországban azon vitatkoznak a politikusok, hogy a két ország határa "kemény vagy puha" lesz-e. Valamiféle ellenőrzés mindenképpen sanszos, mivel Írország lesz az egyetlen EU-tagállam, amely határoslesz Nagy-Britanniával.
"Javítani kell a hatékonyságot!"
Az Aston Martin luxusautó-gyártó nem habozott bejelenteni, hogy a Brexit miatt javítani kell üzemeinek termelési hatékonyságát, mivel a cégnek várhatóan új kereskedelmi akadályokkal (vámokkal) kell megküzdenie. A cég szerint a brit kormánynak arra kellene törekednie, hogy a szigetország árui vámmentesen juthassanak be az EU-ba. Ez mérsékelné a válásból fakadó instabilitás káros következményeit.
London maradjon!
A londoni City önkormányzata szintén azt szeretné, ha Nagy-Britannia továbbra is az egységes európai piac része maradna. Ez biztosíthatná, hogy a városrész megőrizze pénzügy vezető szerepét, amelyet immáron 1000 éve kivívott magának. A feladat most az, hogy tiszteletben tartva a népszavazási eredményt a lehető legjobb alkut kössék a válási tárgyalásokon az EU-val.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?