Nem Európában, vagy a Közel-Keleten, hanem Ázsiában és Latin-Amerikában terjeszkedik majd a private banking szektor a következő szűk tíz évben, már ha igaznak bizonyulnak a Wealth-X jóslatai. A legfelső társadalmi réteg kutatására szakosodott vállalat előrejelzései szerint a fent említett két régióban 88-88 százalékkal nő majd a HNWI-k száma a következő évtizedben. Utóbbi rövidítés a High Net Worth Individualt, vagyis a tetemes vagyonnal bíró személyt jelenti, akinek a definíció szerint legkevesebb 30 millió dollárnyi (kb. 6,7 milliárd forintnyi) vagyona van. Ők jelentik a private banking szektor igazi bázisát, az összeg nagyságát pedig jól mutatja, hogy ekkora vagyonnal már a 100 leggazdagabb magyar között is helyet kapnának.
Jelenleg Európában és Észak-Amerikában a legaktívabb a private banking iparág, amit a HNWI-k eloszlása indokol. Európában jelenleg több mint 54 ezer olyan ember él, akinek vagyona meghaladja a 30 millió dollárt, Észak-Amerikában pedig még ennél is többen, bő 65 ezren vannak. A helyzet pikantériája, hogy valamennyi régió közül ennek a kettőnek a legrosszabbak a növekedési kilátásai 2022-ig a maguk 31, illetve 32 százalékával. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne érné meg a bankoknak ezekben a régiókban maradniuk és beruházniuk, sőt: a 2022-re valószínűsített helyzet szerint továbbra is Észak-Amerikában lesz a legtöbb HNWI, igaz eddigre Ázsia maga mögé utasítja Európát, legalábbis ha minden az előzetes forgatókönyv szerint alakul.

Ázsián belül hat országot is találni, ahol 2022-ig várhatóan megduplázódik a HNWI-k száma. A legjobb növekedési kilátásai Mianmarnak vannak, ahol várhatóan közel 700 százalékkal (!) nő a tehetősek száma. Igaz, Mianmar esetében a 2012-es 39 gazdagból indul ki a látványos növekedés, vagyis a private banking szektornak ennél jóval termékenyebb táptalaj lehet Indonézia, ahol már most ezer felett van a HNWI-k száma, a következő szűk tíz évben pedig várhatóan megnégyszerződik. A legjobbnak persze továbbra is Kína és India tűnik: előbbi közel 15, utóbbiban szűk 9 ezer 30 millió dollár feletti vagyonnal bíró állampolgárt termel ki a következő években.
Az európai országok közül - kisebb meglepetésre - az ukránoknál valószínűsítik a legnagyobb, 74 százalékos HNWI gyarapodást, de az oroszok, a spanyolok és a lengyelek is komoly növekedésre számíthatnak e tekintetben. A legtöbb európai gazdag ugyanakkor jelenleg is Németországban él, várhatóan pedig ez 2022-ben sem lesz másként, de az Egyesült Királyság is népszerű marad. A legtöbb dollármilliárdos 2022-ben is az Egyesült Államokban lesz: az 1100 amerikai milliárdos mellé azonban addigra már 483 kínai is jár majd a Wealth-X számításai szerint.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak