A helyzet állítólag nagyon változékony, időnként erőszakba torkollik. Az n-tv hírtévén adásában az látszott, hogy mintegy 50 tüntető összecsapott lovasrendőrökkel, és egy tudósító szerint a rendőrök paprikasprayt vetettek be az erőszakosan fellépőkkel szemben - írja az Index.hu az MTI-re hivatkozva.
A kongresszusra rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készült a rendőrség, négyezer rendőrt mozgósítottak, és mintegy 50 ezer baloldali tüntetőre számítottak, köztük körülbelül ezer szélsőségesre.
Szombaton megkezdődött a parlamenten kívüli legnagyobb német párt kétnapos kongresszusa, amelyen megtárgyalják a szeptemberi Bundestag-választásra készített programot, és a tervek szerint döntenek arról, hogy ki vagy kik lássák el az úgynevezett csúcsjelölt feladatát, azaz hogy ki vagy kik vezessék a pártot a választási kampányban.
Frauke Petry társelnök szerdán egy videoüzenetben bejelentette, hogy nem vállalkozik a szerepre sem egyéni csúcsjelöltként, sem egy csoport tagjaként. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az AfD-nek a rendszerkritikus, "fundamentális ellenzékiség" helyett a "reálpolitika" irányát kell követnie.

Petry egy olyan indítvánnyal érkezett a kongresszusra, miszerint a párt a jövőben inkább kössön választási szövetségeket más pártokkal, mint hogy tartós ellenzéki pozícióba ássa be magát. A mintegy 600 pártküldött nem sokkal a kongresszus kezdete után nagy többséggel leszavazta, hogy Petry indítványát egyáltalán napirendre vegyék. Utána a társelnök azt mondta, hogy hajlandó kompromisszumokat kötni tervével kapcsolatban, de a pártnak el kell indítania egy lelki-erkölcsi változást Németországban és Európában.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra