A hatalmas hitelkeret az IMF történetének eddig legnagyobbja.
Christine Lagarde, a szervezet igazgatója New Yorkban azt jelentette be, hogy a hitelt három év alatt kapja meg Argentína. Az első 15 milliárd dollárt már át is utalt az IMF, és szigorú feltételekhez kötötték: 2019-re például fel kell számolniuk a költségvetési hiányt - számol be a portál.
Argentína nyáron eredetileg 50 milliárd dolláros hitelt kért, de még ezt is meg kellett emelni a pénzügyi válság miatt. A krízis egyik oka a peso gyors elértéktelenedése - csak az idén több mint 40 százalékot gyengült a dollárral szemben -, valamint az infláció tőkekivonást hozott magával. A kormány komoly megszorításokba kezdett, bezárták például a minisztériumok felét. De a piaci aggályokat nem sikerült elűzni. Az argentín válságot ebben a cikkben mutattuk be részletesen.
A fotó forrása: Pixabay.com.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros