Az argentín balközép peronista kormány népszerűségének zuhanásával és egyre hevesebb tüntetésekkel küzd, mivel az emelkedő árak az emberek vásárlóerejét csökkentik. Eközben Argentína költségvetésének hiánya meredeken emelkedik, míg a csökkenő devizatartalékok kockázatot jelentenek a gazdaság számára.
A gazdasági minisztérium egy hivatalos rendeletben közölte, hogy egy új „méltányos árak” elnevezésű programot indít, amely az élelmiszerektől és italoktól a tisztítószerekig terjedő fogyasztási cikkekre vonatkozik. A bejelentés szerint mintegy 1500 termék árát fagyasztják be, vagy korlátozzák a lehetséges áremelések mértékét – írja a Reuters.
Egyes termékek árai 4 százalékkal emelkednek, mielőtt négy hónapra belépnének az árbefagyasztási programba; mások a jelenlegi értéken kezdik a programot, de havonta legfeljebb 4 százalékkal emelkedhetnek.
A jövő évi választások előtt a kormány kifejezetten népszerűtlen, mivel már a lakossága 40 százaléka a szegénységi küszöb közelébe került. Csütörtökön ezrek tüntettek a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellen, amely dollármilliárdokat adott kölcsön az országnak.
A magyar kormány már tavaly megkezdte az árak szabályozását a gyorsuló infláció miatt. Elsőként a dízel és benzin árát kötötték a 480 forintos literenkénti szinthez, majd február 6 alapélelmiszer került fel a listára. Az Orbán Viktor vezette kabinet épp a héten bővítette ki a hatósági áras termékek körét az étkezési burgonyával, valamint a tojással.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta