A Bild am Sonntag című lap megbízásából készített közvélemény-kutatásban 18 vezető politikus megítélését vizsgálva azt kérdezték választópolgároktól, hogy 2020-ban is fontos szerepet kell-e betöltenie az adott személynek. Az igennel válaszolók aránya Angela Merkel esetében volt a legnagyobb, 40 százalékos. Ez megegyezik az előző felmérésben kimutatott értékkel - idézi a lap cikkét az MTI.
A második helyen a kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik tekintélyes politikusa, Friedrich Merz végzett 36 százalékkal, ami 3 százalékpontos erősödést jelent. Friedrich Merz leginkább a CDU elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer legfőbb párton belüli riválisaként ismert.
Kettejük küzdelmében az idén Friedrich Merz volt sikeresebb, ezt jelzi az is, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer a Bild am Sonntag megbízásából az Emnid közvélemény-kutató társaság által készített felmérésben a hetedik helyen végzett, 29 százalékot ért el, ami 16 százalékpontos gyengülés az egy évvel korábbihoz képest.
A legnagyobb mértékben Markus Söder bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) - a CDU testvérpártja - elnökének megítélése javult; a tavalyi 25 százalék után 35 százalék mondta azt, hogy a következő évben is fontos szerepet kell betöltenie a német politikában, amivel a harmadik helyet érte el.
A leggyengébben a CDU/CSU-tól jobbra álló, ellenzéki Alternatíva Németországnak társelnöke, Jörg Meuthen végzett, akinek a németek csupán 10 százaléka adna fontos szerepet 2020-ban.
Ugyancsak igen alacsony a támogatottsága a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új vezetőinek. Az egyik társelnök, Norbert Walter-Borjans 16 százalékot, a másik társelnök, Saskia Esken 15 százalékot ért el.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok