Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter pénteken közölte Kína miniszterelnök-helyettesével, Vang Janggal, hogy az Obama-kormány szoros figyelemmel követi, hogy országa hogyan vezeti be az új árfolyam-rendszert - jelentette be a MarketWatch szerint az amerikai pénzügyminiszter szóvivője. A telefonbeszélgetés során Lew hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Kína folytassa azokat a reformjait, amelyek a gazdaságot a belső fogyasztás felé terelik az exportorientáltság helyett.
Kína azt állítja, hogy a közelmúltbeli leértékelés egy rugalmasabb árfolyamrezsim felé tett lépés volt, de megfigyelők inkább afelé a vélemény felé hajlanak, hogy az intézkedéssel a kínai kormány az exportágazatnak szeretne löketet adni.
Lew és Vang beszéltek még Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök szeptemberben esedékes amerikai látogatásáról is, amely Lew szerint fontos lehetőség lesz a két ország gazdasági kapcsolatainak előmozdítására.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról