A japán médiában megjelent találgatások szerint Abe Sinzó miniszterelnök súlyosbodó betegsége miatt le fog mondani a posztjáról - írja a BBC. A kormányfő tinédzser kora óta küszködik nyombélfekéllyel, amely 2007-ben olyan súlyossá vált, hogy váratlanul fel kellett állnia a miniszterelnöki székből, ahova 2012-ben tért vissza. Azóta a 66 éves politikus vált az egyhuzamban leghosszabb ideig szolgáló kormányfővé a szigetországban.
Most azonban az állami média szerint azzal került szembe, hogy gyengesége miatt csak hátráltatná a kormányzást, amit el akar kerülni. A kormánypárt, a Liberális Demokratapárt köreiből egyelőre tagadják, hogy hátra lépne, és a hivatalos kommunikáció szerint jó egészségnek örvend. Ennek ellenmond, hogy az elmúlt napokban többször is kórházban járt, amelyek közül az egyik vizit majdnem nyolc órán át tartott.
Kapcsolódó
Makacs pletykák
A pletykák azonban tartják magukat, az elmúlt időszakban sokan fáradtnak látták az ország első emberét, miközben bírálták a koronavírus-járványra adott válaszintézkedései miatt és a kormány népszerűségi indexe az utóbbi időben romlott. A japán törvények nem korlátozzák a miniszterelnököt abban, hogy mennyi ideig marad távol hivatalától betegség miatt. Ha Abe nem mond le, hanem csak betegszabadságra megy, akkor első helyettese Aszó Taró miniszterelnök-helyettes, egyben pénzügyminiszter lép a helyére, akit a kormány kabinetfőnöke követ a helyettesítők sorában.
Amennyiben lemondana, a törvények szerint hivatalban lévő miniszterelnök nem hirdethet előrehozott választásokat. A Liberális Demokratapárt új miniszterelnök-jelöltet választana a helyére, akit a parlament emelhet az ország élére. Japánban 2021 szeptemberében esedékesek a következő parlamenti választások, azaz egy hónappal a jövő évre halasztott nyári olimpiai játékok után lesznek. Aligha akar az ország politikai elitje ezt megelőzően választási csatát vívni.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat