A Pozsonytól kocsival 30 percre, Mosonmagyaróvártól pedig 1 órára lévő szlovákiai Szereden (Sereï) épít logisztikai bázist az amerikai online áruház, az Amazon - írja az Újszó.com szlovákiai magyar nyelvű újság. A tervek szerint őszig elindul a logisztikai központ, amely 60 ezer négyzetméteres alapterületével az egyik legnagyobb ilyen létesítmény lesz Szlovákiában.
Az új logisztikai központban a következő három éven belül összesen 1000 embernek adna munkát az amerikai vállalat, a nem hivatalos információk szerint viszont az alkalmazottak száma a továbbiakban a háromezret is elérheti.
Az Amazon azonban ezeket az értesüléseket egyelőre nem akarta megerősíteni, és a beruházás pontos összegét sem közölte. "Az, hogy logisztikai központunkat Szlovákiában építjük meg, csak azt igazolja, mennyire hiszünk a beruházásoknak ebben a régióban. Egészen biztos, hogy elég olyan alkalmazottat találunk a térségben, akik nyitottak lesznek az új lehetőségek iránt" - mondta a beruházásról hétfőn Roy Perticucci, az Amazon európai igazgatója.
A mára globális online áruházként működő, 136 milliárd dolláros (40 billió forintos) éves forgalmat bonyolító Amazont egy kis garázscégből hozta létre az alapító, Jeff Bezos. A róla szóló rendhagyó portrénkat itt olvashatja el.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra