Igen, politikailag ez a téma már nincs napirenden - jelentette ki a szlovák kormányfő a cseh televízió vasárnapi politikai vitaműsorában, a riporter kérdésére válaszolva. Emlékeztetett, hogy a kötelező kvóták témája már az Európai Tanács két legutóbbi ülésén sem volt napirenden. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a kötelező kvótákról hozott belügyminiszteri szintű uniós döntést eddig senki nem helyezte hatályon kívül.
Meggyőződésem, hogy a kvóták halottak - válaszolta ugyanerre a kérdésre Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök. Úgy vélte, hogy a kötelező kvótákról szóló határozat ma már csak adminisztratív probléma. Fico és Sobotka egybehangzóan azt is hangsúlyozta, hogy az EU vezető politikai testülete, az Európai Tanács a kötelező kvótákról soha nem hozott döntést. Nincs semmi értelme olyasmiről vitatkozni, amiben sosem fogunk tudni megegyezni - mondta Bohuslav Sobotka.
A pozsonyi EU-csúcstalálkozó informális fórum volt, amelynek nem volt célja konkrét ügyekben döntéseket hozni - hangsúlyozta Robert Fico, amikor a cseh műsorvezető azt firtatta, mit szól ahhoz, hogy az olasz és a magyar kormányfő is bírálatokat fogalmazott meg a csúcstalálkozó eredményével kapcsolatban. A megismételt kérdésre adott válaszaiban Fico mindig csak Renzivel foglalkozott, akit nem egészen ért, de Orbán Viktor nyilatkozatát nem kommentálta.
Fico megismételte korábbi véleményét, miszerint a pozsonyi EU-csúcstalálkozó rendkívül fontos volt, és az eredmény megfelel a fórum iránti általános várakozásoknak. A csúcstalálkozó legfőbb üzenete az, hogy nem nyitunk meg olyan témákat, amelyek megosztanák a tagállamokat, és amelyekről előre tudjuk, hogy nem fogunk megegyezni.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot