Az ADAC minden lehetséges eszközzel fellép az autópályadíj ellen - mondta Peter Meyer, a szervezet elnöke a Die Weltnek. Az autópályadíj bevezetése "közlekedéspolitikailag értelmetlen lépés, és plusz bevételt sem eredményez" - tette hozzá. A külföldi autósokat terhelő sztrádahasználati díj bevezetése a bajor CSU nyomására került a koalíciós szerződésbe. A bajor konzervatívok arra hivatkoznak, hogy a német autósoknak Európában szinte mindenütt fizetniük kell az autópályák használatáért, a külföldiek viszont ingyen autózhatnak a német sztrádákon, ami szerintük tarthatatlan állapot.
A CSU-s közlekedési miniszter, Alexander Dobrindt elképzelése szerint a matricás rendszert vezetik be, és az évi 100 euró körüli díjat 2015-től kell majd megfizetni. A pénzt minden autóstól beszedik, de a németeknek visszafizetik. Az adminisztrációs költségek levonása után így egyetlen euró plusz forrás sem maradna a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, "sőt, (a tervezett megoldás) veszteséges lenne" - mondta Peter Meyer.
Az ADAC elutasítja az autósok terheinek mindenfajta növelését. A német autótulajdonosok már így is évente 53 milliárd eurót fizetnek be az államkasszába, de ebből csak 19 milliárdot fordítanak az úthálózat fejlesztésére. A politikának inkább ezen kellene változtatnia, ha pedig mégis elkerülhetetlen a terhek növelése, akkor inkább az üzemanyag jövedéki adóját emeljék, mert az legalább igazságos megoldás, hiszen "aki többet autózik, az többet is fizet" - mondta az ADAC elnöke.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják