Marek Belka elmondta: a nemzeti bank a zloty erősítését célzó akciókkal a spekulánsok tudomására kívánta hozni, hogy kockázatos dolog a zloty gyengülésére játszani. "Spekulatív elemeket figyeltünk meg és éreztünk (a devizapiaci folyamatokban), ezért meg akartuk mutatni a piaci szereplőknek, hogy jelen vagyunk, és hogy kockázatos próbálkozni" - mondta Belka.
A lengyel jegybank elnöke elmondta: az utóbbi időben a zloty árfolyama elszakadt a fundamentumoktól, nem tükrözi a gazdasági alapok minőségét, ezért szükség volt a beavatkozásra, és a jövőben is szükség lehet arra, hogy a jegybank közbelépjen. Belka ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincsen célárfolyam, nincs olyan előre meghatározott szint a zloty jegyzésében, amelyet a beavatkozásokkal el kívánnak érni.
A monetáris tanács az idén már négyszer emelte a jegybanki alapkamatot, amely így összesen 100 bázisponttal nőtt. Legutóbb júniusban emeltek, a növekvő inflációra hivatkozva.
Az éves infláció májusban 5 százalékon, csaknem tízéves csúcson tetőzött. Azóta csökkent, augusztusban 4,3 százalék volt, ez azonban még mindig jelentősen meghaladja a jegybank 2,5 százalékos célját.
Elemzők szerint a jegybank a gazdasági növekedés ütemének lassulása miatt kamatcsökkentési ciklust kezdhet, de valószínűleg csak jövőre.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja